A vepsze kultúra

A vepszék hagyományos életmódja az Onyega mentén elsősorban a halászatra, attól délre és keletre a mezőgazdaságra épült. Munkaeszközeik egészen a 20. század elejéig primitívek voltak, ami a nyelvhasználatukra is rányomta a bélyegét. A rossz talajú, kis parcellákat főleg az asszonyok és az idősek művelték meg, a férfiak a vadászat, erdészet és faművesség, valamint az ezekre támaszkodó vándorkereskedelem mellett kőfaragásban és fazekasságban is nemzetközi hírű tevékenységet végeztek. Hagyományos lakóépületük szinte a mai napig a gerendaház, amelyet a belsejében egy alacsony válaszfal oszt lakószobára és konyhahelyiségre. Utóbbiban méretes kemence ad meleget és kínál sütési lehetőséget. Ez a máig sok elemében fennmaradó életmód kultúrájuk alapja és éltetője is.
Miközben gyakorló ortodox vallásúak, a régmúlt hiedelemvilágának nyomai elevenen élnek a mai tudatvilágukban is. Ez főleg a természethez való viszonyukban nyilvánul meg. Számukra az erdők és a vizek egyben egy szellemvilág lakóhelyei is. Ezért számukra magától értetődő, hogy akár az erdőtől, akár a vízből vesznek el, arra előtte engedélyt kérnek annak a helynek a szellemétől. A sikeres vadászat vagy halászat után a köszönetük is hozzá címezték. Ezekkel a hagyományokkal párhuzamosan azonban a pravoszláv vallásgyakorlásuk is erős, még a legdurvább vallást tiltó és üldöző időkben is hűek maradtak ehhez, s mikor már saját papjuk sem lehetett, a szertartásokról házilag gondoskodtak. Az otthonok ikonsarkában helyezték el kis házi oltáraikat és ikonjaikat. Egyházuk élete orosz papok vezetésével a rendszerváltás óta megerősödőben van, újra működnek dombokra, magaslatokra épített kis fakápolnáik.
A bőséges szellemi örökség máig éltet egy a kis rokonnépekéhez a vepszék számaránya alapján igen aktív kultúrát. Kiadványok: folyóiratok, könyvek, mesekönyvek, tankönyvek, nép- és nyelvismereti tanulmányok jelennek meg egy megújítás alatt álló vepsze nyelven, amelynek helyesírását is korszerűsítésen vezették át. Több európai nyelven szótáraik, szójegyzékeik készültek és készülnek, ezzel is a kis népre irányítva a figyelmet. A vepsze múzeum országos szakmai elismerésnek örvend. A karéliai tudományos életben egyetemi, tudományos intézeti szinten is jelen vannak. Az autonóm köztársaság rádióadásában hosszabb-rövidebb adásidőkhöz juthatnak.
A saját kultúra és nyelv fennmaradásához nagy szolgálatot tesz, hogy a vepszék saját nyelvű Wikipédia szerkesztésébe fogtak. A modern kor követelményeit azonban nem csupán ez szolgálja, hanem például az anyanyelven megszólaló gyermekfilmek, számítógépes játékok, társasjátékok is.
Kétszáz családban van polcon a vepsze nyelvű, gyermekeknek szóló Biblia. De ebben a tekintetben a felnőttek sem mostohák. Már olvasható vepszéül Máté evangéliuma is. A műfordítás-irodalom ezen túl is folyamatosan gyarapszik. Vepszéül élvezhető például Omar Khajjám, Rabindranath Tagore, Puskin, Jeszenyin, Paszternak és Jevtusenko, az ifjabbak számára elérhető anyanyelvükön több Tolsztoj-mese is.
A modern világnak a főleg fiatalok által kedvelt területére, a rockzene világába is betörtek a vepszék. A Noid (Varázsló) nevű zenekar vepsze nyelvű dalaival már nemzetközi porondon is többször szerepelt. Nemcsak zenei produkcióikkal lepték meg a nagyvilágot, szerepeltek anyanyelvüket is népszerűsítve közben televíziós főzőműsorban. Rajongóik és az érdeklődők számára Fecebook-oldaluk is elérhető. Készült már klipjük, és megjelent egy albumuk is. Fellépésük jól illeszkedik abba a folyamatba, amelynek eredményeként a fiatal leszármazottak érdeklődése az ősök anyanyelve iránt, illetve annak visszatanulása és a társasági életben való tényleges használata szinte már „vepszébb”, mint az eredeti falusi körben zajló kommunikáció.
Természetesen a falvak azért továbbra is a vepsze ősiség igazi őrzői és fenntartói. Bár a rokonoktól eltérően nem maradt fent epikus költeményük, kultúrájuk egyik fő forrása a népköltészetük, amelynek gyűjtői főleg finnek és észtek közül kerültek ki. Népdalok, közmondások, találós kérdések, ráolvasások szép számban élnek ma is, a népmese- és mondakincsük darabjai közt ugyan kevés a sajátosan vepsze tartalmú vagy témájú, de összességében ugyancsak gazdagítói az irodalmuknak.
A peresztrojka hatására felélénkült a saját folklór iránti érdeklődés, azóta ezek mellett kiemelkedő szerephez jut hagyományőrzésükben a népzene, a néptánc és a népviselet is.
Domokos Péter az irodalmukat jellemezve jelentős saját szépirodalomról alig, és alkotókról is csak éppenhogy említést tett az ezredfordulóhoz közeledve.
Ma már elmondhatjuk, hogy a valóságban sokan szólaltattak meg költeményeket vagy kis prózai alkotásokat vepszéül. Viktor Jersov elsők közt publikált az anyanyelvén a Carelia című folyóiratban. Rajta kívül feltétlenül említést érdemelnek a versekkel jelentkező Maria Abramova, Alevtina Andrejeva, Galina Gerasina, Gul’a Polivanova és Nina Zaiceva, valamint az elbeszéléseket közzétevő Igor Brodski és Nikolai Fomin. Külön kis fejezet járhatna a nemzetközi hírnévig jutó Nikolai Abramov életművének.
Nikolai Abramov, az 1961-ben született költő, író, műfordító, publicista, fotó- és színművész 2016 jauárjában egy nappal ötvenötödik születésnapja előtt hunyt el. Verseskötetei sorrendben a Koumekümne koume (Harminchárom, 1994), a Kurgiden aig (A darvak ideje, 1999) és a vepsze-orosz kétnyelvű Pagiškam, vel’l’ – Поговорим, брат (Beszélgessünk, barátom, 2005). Fordították észtre és franciára is. A költeményeiből való válogatás vepsze-magyar kiadása Kétszer harminchárom – Kahišti koumekümne koume címen 2010-ben jelent meg. Ebben Szőke-Bolotova Natalia nyersfordításai Nagy Katalin műfordítói munkája nyomán olvashatók. Abramov költészetének joggal adja legtalálóbb jellemzését maga a magyarra ültető: „A versei által megszerettem az élet dzsungelében tévelygő, másnaposan botladozó, ereit felvágni készülő, a városban fuldokló, zöld mesében járó-kelő, a darvak nyelvén tudó, a fajdénekből erőt merítő, a nyírfák zöldszín kacsójára csókot adó, szerelme mosolyában a szamóca báját felfedezni tudó, önmagát-házátotthonát szüntelenül kereső, Istent folyton hiányoló, falufia-erdőfiatófia-folyófia, tavaszifenyők-fivére, tavaszifajd-bátyja, kakukkmadárlánytestvére Kolja barátomat. Megszerettem, mert olyan világban akar élni, amelyben adatik hegy-sír-víz-fa-élet-nyelv mindenkinek. Mert hirdeti, hogy a holnap a tegnapnál csak jobb lehet. Mert szomjúhozza a szeretetet. Mert vágyja a haranghangú ünnepeket és hétköznapokat. Mert rongyos ruhában földön heverve sem téveszti szem elől a csillagok magasát. Mert ismeri a tékozló fiú ethoszát. Mert érzi a templom méltóságát. Mert érti a kereszt értelmét. Mert mércéje az Isten.” Iancu Laura szerint utoljára Assisi Szent Ferenc tekintett így a teremtett világra. Abramov az élet számos lehetséges területéről gyűjtötte viszonylag rövid pályafutása élményeit. Tanult nyomdaipari technikumban, majd egyetemen és pedagógiai főiskolán is. Dolgozott szerkesztőségekben újságíróként és jószemű fotósként, később főszerkesztőként. Miközben korábban vezetett teherautót és kezelt fűrészgépet is, hogy azután egy falusi kultúrház élén folytassa, legvégül pedig könyvtárban fejezze be. Fotókiállításai több országba is eljutottak, és ismert filmszerepből is.