A vepsze nyelv

Egy ilyen vázlatos összefoglalásnak nem feladata, hogy a vepsze nyelvnek az erősen vitatott tágabb urál-altáji nyelvcsaládba, netán a még inkább vitatott nosztratikus makronyelvcsaládba való tartozását mérlegelje, vagy mi több, a vepsze nép más típusú rokonításával törődjön.
A nyelvrokonságot megalapozó legfőbb ismérvek: 1. a szerkezetbeli hasonlóság több jelentős tekintetben; 2. az alapszókincs nagyobb számú egyezései; 3. a külön fejlődés során a szabályos hangmegfeleltetés következetessége. Az előzőek alapján egy családba sorolt nyelvek között nem feltétlenül kell fennállnia a nagyfokú vagy részbeni kölcsönös megérthetőségnek.
Minden az előzőektől eltérő rokonítási törekvés kívül marad a nemzetközi nyelvtudomány elismert határain.
Másfelől a nyelvrokonsággal foglalkozó nyelvészet nem tagadja annak jogosságát, hogy a népek etnikai, antropológiai stb. rokonítása más kapcsolatok felismeréséhez is vezethessen.
Az általánosan elfogadott besorolás szerint a vepsze az uráli nyelvek fő-nyelvcsaládján belül a finnugor nyelvcsalád tagja, azaz ennek alapján távolabbi nyelvi rokona a magyarnak is.
A finnugor nyelvcsaládon belül a finn nyelvek, azokon belül az úgy nevezett balti finn (másképpen finnségi) nyelvek körébe tartozik, ezek közül is az északiak sorába.
A balti finn nyelvek körében a többivel szembeni legszembeötlőbb sajátossága, hogy valamennyi közül a vepsze nyelvre gyakorolta a legnagyobb hatást az orosz nyelvi környezet, illetve az orosz államnyelviség. Ezzel együtt a magyarok számára talán a legkevesebb olyan jellegzetességgel rendelkezik, ami a megtanulását fokozottan megnehezítené.
A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek legfőbb közös jellegzetességei közül a vepszét is jellemzi:
1. a nyelvtani viszonyoknak alapvetően utótoldalékok ragasztásával (agglutinációval) való kifejezése;
2. az előbbi alapján nagyszámú toldalék megléte;
3. a névszói viszonyok kifejezésére több nyelvtani eset használata;
4. a névszó nemek és/vagy osztályok nélkülisége;
5. a jelzett szónak alapesetben a jelző általi megelőzése;
6. a mennyiségjelző számnév után a főnév többesítő egyeztetésének elmaradása;
7. a „habeo” típusú ige hiánya;
8. a birtoklásnak határozós szószerkezettel való kifejezése;
9. a helyhatározós esetek úgy nevezett hármas rendszere;
A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó több nyelvben is mutatkozó jellegzetességek közül a vepszét csak nyomokban jellemzi:
10. a magánhangzó-harmónia megléte.
A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó több nyelvben is mutatkozó jellegzetességek közül a vepszéből hiányzik:
11. a birtoklást kifejező névszótoldalékok használata.
A finnugor nyelvek általános jellemzőin túl a balti finn nyelvcsoport nyelveinek több egyedi sajátossága alakult ki, amelyek a vepszében is fellelhetőek:
11. csekély mértékben az úgy nevezett fokváltakozás;
12. a tisztán névszói állítmány hiánya;
13. a tagadó ige használata;
14. az elöljárószók és névutók kiterjedt rendszere;
15. az előbbi révén is a flektáló (hajlító) jelleg halvány megjelenése.
Saját vepsze nyelvi különlegességként említhető meg:
15. a magyart követően legnagyobb számú nyelvtani eset;
16. az egyszerű igei jövő idő kialakulása;
17. a visszaható igék részbeni oroszos hatású ragozása.
A vepsze nyelvnek beszélői lakóterülete szerint három nyelvjárása van: az északi vepsze az Onyega-tó vidékén, a Syväri folyótól északra terjedő területeken, a középső vepsze Szentpétervár körzetében és a déli vepsze Vologda körzetében (lásd a térképeket).
Az északi nyelvjárás jobban elkülönül a másik kettőtől, mint azok egymástól, ám ennek ellenére a különböző nyelvjárások beszélői megértik egymást. Az irodalmi nyelv kialakításában a három közül az északi nyelvjárás kapta a legmeghatározóbb szerepet. (Sok finnugor nyelvész a karél és a vepsze közötti átmenetet képező lűdöt sem önálló nyelvnek tekinti, hanem a vepsze egy további nyelvjárásának.)
A balti finn nyelvcsoport nyelveinek beszélői – összesen mintegy 7 millióan – kisebb-nagyobb nehézségekkel egymás nyelvét jelentős mértékben meg tudják érteni.
Ezeket a nyelveket Finnországban (illetve részint Svédországban és Norvégiában), Észtországban, Lettországban és Északnyugat-Oroszországban (azon belül legnagyobb számban Karéliában) beszélik.
Államalkotó nemzetek nyelve a finn, illetve az észt.
A balti finn nyelvek körében ma a finn és az észt mellett csak a vepszének van – véglegesülő – irodalmi nyelve.
A vepsze pontos nyelvi rokonítása az alábbi:
A finnugor nyelvek nyelvcsaládja két fő-nyelvcsoportra oszlik – amint neve is mutatja –, az ugor és a finn fő-nyelvcsoportokra.
Az ugor fő-nyelvcsoportba a magyar nyelv mellé az obi ugor nyelvcsoport sorolódik be.
A finn fő-nyelvcsoportot a permi és a volgai finn nyelvcsoportok, valamint a lapp nyelv(csoport) mellett a balti finn nyelvcsoport alkotja.
Az utóbbi nyelvcsoporthoz tartozó nyelveket a Balti-tenger Finn-öble választja szét északi, illetve déli al-nyelvcsoportokra, amelyek Szentpétervár környékén érintkeznek egymással.
Az északi al-nyelvcsoport nyelvei:
1. finn – ezen belül többek által önálló nyelvként elfogadva:
a) kven, azaz norvégiai finn
b) meänkieli, azaz svédországi finn
c) inkeri, azaz oroszország-ingermanlandi finn
2. karél – ezen belül többek által önálló nyelvként elfogadva:
a) olonyeci
b) lűd
3. vepsze
4. izsór
A déli al-nyelvcsoport nyelvei:
5. vót
6. észt – ezen belül többek által önálló nyelvként elfogadva:
a) szetu
b) vöru
7. lív