Evangéliumrészletek

Angel endustab Iisusan sündundan

Jumal oigenzi angelan Gavriilan Galilejan lidnaha, Nazaretha, neičennoks, kudamban nimi oli Maria. Maria oli toivotadud Josifale, kudamb oli Davidan heimokundaspäi.
Angel tuli hänennoks i sanui: «Ole terveh, Maria, veď sinä oled sanu armoid! Ižand om sinunke! Sinä oled ozavamb toižid naižid!»
Nägištades angelad Maria pöľgästui i meleti, midä nene tervhensanad voižiba znamoita.
No angel sanui hänele: «Ala varaida, Maria, sinä oled sanu armoid Jumalaspäi. Sinä tegetoi kohtukahaks i sündutad poigan, i sinä andad hänele nimen Iisus. Hän linneb suren, händast kucuškatas Ülembaižen Poigaks, i Ižand Jumal andab hänele Davidan, hänen ezitatan, valdištmen. Hän igän vanhemboičeškandeb Jakovan heimokundan päl, hänen valdal ei linne lopud.»
Maria küzui angelal: «Kut nece voib olda? Minä olen völ koskmatoi.»
Angel sanui: «Pühä Heng tuleb sinuhuiž, Ülembaižen vägi peitäb sindai ičeze piľvesehe. Sikš mugažo laps’, kudamb sündub, linneb pühän i händast kucuškatas Jumalan Poigaks. I völ nece: Sinun heimolaine Elisaveta, kudambad sanutas plodutomaks, om kohtištunu vanhoil päivil i sündutab poigan. Hän om kudendel kul. Ved’ ei ole nimidä, midä Jumal ei voiži tehta.»
Siloi Maria sanui: «Minä olen Ižandan orj. Olgha minei muga, kut sanuid.»

Jézus születésének hírüladása (az angyal által)

Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” 
E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. 
Az angyal ezt mondta neki:
„Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” 
Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” 
Az angyal ezt válaszolta és mondta neki:
„A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” 
Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”

Iisusan sündund

Sil aigal andoi Avgust-kesar’ käskön, miše kaikes valdkundas pidab tehta rahvahan kirjutamine. Nece kirjutamine oli ezmäine. Se oli tehtud, konz Sirias manižandan oli Kvirini. Kaikuččele pidi mända kirjutamhas ičeze rodun lidnaha.
Josif mugažo läksi Galilejaspäi, Nazaretan lidnaspäi i mäni kirjutamhas Judejaha, Davidan lidnaha Viflejemaha, sikš ku hän oli Davidan roduspäi. Hän läksi sinna ühtes Marianke, kudamb oli toivotadud hänele akaks. Maria oli kohtukaz. Konz hö oliba sigä, Mariale tuli aig sündutada, i hän sünduti poigan, ičeze ezmäižen. Hän kabaloiči lapsen i pani heinpurnhu, sikš miše heile ei olend sijad adivpertiš.
Sil tahol ön aigan pöudol oli paimnid varjoičemas lambhid.
Ühtnägoi heiden edehe seižutihe Ižandan angel, i Ižandan hoštotez sebazi heid. Paimned pöľgästuiba lujas, no angel sanui heile: «Algat varaikoi! Minä sanun teile hüvän vestin: sur’ ihastuz linneb kaikele rahvahale. Tämbei Davidan lidnas om sündnu teile Päzutai. Hän om Messia, Ižand. Nece om znam teile: tö löudat lapsen, kudamb venub kabaloitud heinpurnus.»
Ühtnägoi angelas ümbri ozutihe sur’ kogo taivhaližid saldatoid, kudambad ülenzoitiba Jumalad sanoil: «Ülenzoitust Jumalale korktoiš taivhiš,mirud male ihüväd tahtod mehile! »
Konz angelad pördihe taivhaze, paimned sanuiba toine toižele: «Lähtkam Viflejemaha! Sigä mö nägištam sen, mi om tehnus, min meile avaiži Ižand.»
Hö läksiba rigol i löuziba Marian i Josifan i lapsen, kudamb venui heinpurnus. Necen nägištades hö sanuiba, midä heile oli starinoitud lapsen polhe. Kaik, ked kuliba paimniden sanad, čududelihe. No Maria pani südäimehe kaiken, mi oli tehnus, i paksus meleti necen polhe.
Paimned pördihe tagaze ülenzoitten i kitten Jumalad kaikes siš, midä oliba kulnuded i nähnuded. Kaik oli ani muga, kut heile oli sanutud.
Konz tuli kahesanz’ päiv, lapsele pidi tehta ümbrileiktuz. Hänele anttihe nimi Iisus, kut oli-ki sanunu angel edel Marian kohtištundad. I konz tuli päiv, kudamban heile Moisejan käskišton mödhe pidi puhtastadas, hö läksiba Jerusalimha vemha last Ižandan edehe, sikš ku Ižandan käskištos om kirjutadud muga:
«Kaikutte poiglaps’, kudamb ezmäižen tuleb maman kohtuspäi, tarbiž lugeda Ižandan poigaks.»
Heile pidi mugažo veda Jumalale lahj, kudamb om märitud Ižandan käskištos:
«kaks’ meckühkjašt ili kaks’ kühkjaiženpoigašt».
 

Jézus születése

Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.
Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” 
Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” 
Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. 
A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.
Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna. Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva:
az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik. 
S az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta:
egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.

Iisusan valatuz

Joan valati rahvahatomas mas i saneli, miše rahvahale tarbiž kärautas grähkišpäi i valatadas, miše heiden grähkäd oliži pästtud. Hänennoks tuli rahvast kaikiš Judejan agjoišpäi i Jerusaliman lidnaspäi. Hö avaižiba ičeze grähkäd, i Joan valati heid Jordanjoges.
Joannal oli päl soba verbľudan karvoišpäi i nahkvö vösijal, hän söi čirggäižid i mezjaižiden met.
Hän saneli: «Minun jäľghe tuleb vägevamb mindai, minä en rohti kumartas i rušta hänen kengiden pagloid-ki. Minä olen valatanu teid vedel, a hän valatab teid Pühäl Hengel.»
Nenil päivil Iisus tuli Galilejan Nazaretan lidnaspäi, i Joan valati händast Jordanjoges. Konz Iisus libui vedespäi, Joan nägišti, kut rebitihe taivaz i Heng päzui Iisusan päle kut kühkjaine. Taivhaspäi kului än’: «Sinä oled minun armaz Poig, i sinunke om minun armastuz.»

Semendai

Kerdan Iisus möst openzi järven randal. Ümbri hänes kogozihe muga äi rahvast, miše hänele pidi mända veneheze. Hän ištui venehes järvel, i kaik rahvaz oli randal. Hän openzi heid ozoitezstarinoil äjihe azjoihe. Ninga hän heid openzi:
«Kulgat! Mez’ läksi semendamha. I konz hän semenzi, tegihe muga, miše erased semned lanksiba teverhe, i lindud tuliba i söiba jüväd. Erased semned lanksiba kivimaha, kus semnile oli vähä mad. Nene semned teravas läksiba orahaižile, sikš ku ma ei olend süvä. No konz päiväine paštaškanzi, orahaižed vänttuiba, i ku niil ei olend jurid, ned kuivehtuiba. Erased semned lanksiba ogahheiniden keskhe, ogahhein kazvoi i täpsi orahaižid, i villäd ei kazvand-ki. No erased semned lanksiba hüvähä maha. Ned läksiba orahaižile, kazvoiba i andoiba hüvän villän, eraz andoi koumekümne jüväd, eraz kuz’kümne, eraz sada jüväd.»
I hän sanui: «Kenel oma korvad kulda, ka se kulgaha!»
Konz Iisus jäi ičeze ümbriolijoidenke i kahtentoštkümnen openikanke, hö küzuiba händast necen ozoitez-starinan polhe.
Hän sanui heile: «Teile om anttud teta Jumalan valdkundan peitazjad. No toižile, irdpoližile, kaik tuleb vaiše ozoitezstarinoiden kaľt, muga miše hö ičeze siľmil kacuba i ei nähkoi, ičeze korvil kuleba i ei eľgekoi. A ku hö käraudaižihe Jumalaha, siloi hö päzuižiba grähkišpäi.»
Siď Iisus sanui:
«Ku tö et voigoi eľgeta necidä ozoitezstarinad, ka kut voit eľgeta toižid ozoitezstarinoid? Semendai semendab sanan. Semen, kudamb oli semetud teverhe, om neniden mehiden polhe, kudambad kuleba sanan, no siď-žo soton tuleb i tembaidab sen, mi oli semetud heiden südäimihe. Mugažo semenduz kivimaha oma nene mehed, kudambad kuleba sanan i ihastusenke kerdalaz otaba sen, no heil ei ole jurid, hö uskoba vaiše lühüdan aigan. Konz tuleb ahtištuz vai küksend sanan tagut, ka hö siď-žo hüľgäidaba necen sanan. Semen, kudamb oli semetud ogahheiniden keskhe, znamoičeb nenid mehid, kudambad kuleba sanan, no nece sana ei to villäd, sikš miše necen elon holed, himo olda elokahan i toižed himod mäneba heiden südäimihe i täptaba necen sanan. No semenduz hüvähä maha znamoičeb nenid mehid, kudambad kuleba sanan i otaba sen südäimihe. Hö toba satust, eraz koumhekümnehe, eraz kudhekümnehe, eraz sadaha kerdha enamba.»
Iisus sanui:
«Todas-ik lamp sen täht kodihe, miše panda se astijan alle vai magaduzsijan alle? Se pandas lampanpidimehe, miše näguiži! Veď ei ole nimidä peitolišt, mi ei tuliži siľmnägubale, ei voi nimidä peitta, miše sidä nikonz ei voiži nägištada.
Kenel oma korvad kulda, ka se kulgaha.»
I hän sanui heile:
 
«Homaikat, midä kulet. Miččel märal tö märičet, sil teile-ki märitaškatas, da völ pälpäi-ki pandas teile, kundlijoile. Kenel om, sille anttas, no kenel ei ole, sil ottas se-ki, midä hänel om.»
Iisus sanui:
«Mugoine om Jumalan valdkund. Mez’ semendab semnen maha. Hän magadab öl i heraštub kaiken toižel päiväl, a semen mäneb orahaižele i kazvab, hän ei teda kut. Ma iče tob satust, ezmäks seikhen, siď tähkan, siď täuded jüväd tähkas. I pigai, konz viľľ om küps, hän oigendab sirpin, sikš ku rahnmižen aig om tulnu.»

A magvető

Jézus tanítani kezdett a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért bárkába szállt, így ő a tavon volt, az egész tömeg meg szemközt a tó partján a földre telepedett. Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik:
„Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették. Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe. De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret. Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést. De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat.” 
És azt mondta: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Amikor Jézus egyedül maradt, a tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, hogy mi a példabeszédek értelme. 
Ezt felelte nekik:
„Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek.”
Aztán így folytatta:
„Nem értitek ezt a példabeszédet.
Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet?
A magvető a tanítást veti. Akikben útszélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, s kitépi szívükből az elvetett igét. Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen fogadják, de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak. És mások, akikben a bogáncsok közé hullik, hallják ugyan a tanítást, de a világ gondjai, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad. Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz.”
Ezután így folytatta:
„Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyílvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Azután így szólt:
„Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle.”
Azután ezt mondta:
„Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.”

Iisus opendab mägel

Konz Iisus nägišti suren rahvazkogon, hän libui mägele. Hän ištuihe i openikad tuliba hänennoks. Hän openzi heid muga:
«Ozavad oma goľľad hengel: hö eläškandeba taivhan valdkundas.
Ozavad oma voikajad: Jumal tüništoitab heid.
Ozavad oma tirpajad: heiden linneb kaik ma.
Ozavad oma tozioiktusen näľgäs olijad: heid sötaškatas külläks.
Ozavad oma armahtajad: heid-ki armahtadas.
Ozavad oma puhtazsüdäimeližed: hö nägištaba Jumalan.
Ozavad oma kožmusensauvojad: heid kucuškatas Jumalan lapsikš.
Ozavad oma ned, keda kükstas tozioiktan elon tagut: hö eläškandeba taivhan valdkundas.
Ozavad olet tö, konz teid minun tagut lajidas, kükstas i konz teiden polhe kelhil sanoil pagištas kaiked pahad. Ihastugat, ilostugat, sikš ku pauk, kudamban tö sat taivhas, om sur’. Mugažo kükstihe Jumalan sanankandajid, kudambad eliba edel teid.»
«Tö olet man sol. No ku sol kadotab magun, ka mi tegeb sen solakahaks? Se ei kožu nikuna: se tactas, i mehed polgetaba sen jaugoil. Tö olet mirun lämoi. Lidn, kudamb seižub mägen ocal, ei voi peittas.
Ei pangoi viritadud lampad astijan alle, a pandas lampanpidimehe. Siloi lämoi palab kaikile pertiš olijoile.
Muga palagaha teiden-ki lämoi mehile, miše hö nägižiba teiden hüväd tegod i ülenzoitaižiba teiden Tatad, kudamb om taivhas.»
«Algat lugekoi, miše minä olen tulnu käskištod i Jumalan sanankandajiden kirjutusid murendamha. En minä ole tulnu murendamha, vaiše täutmaha.
Todeks sanun teile: kuni oma taivaz i ma, käskištospäi ei kado ni üks’ kirjam, ni üks’ čokim edel, ku kaik muga linneb. Ken murendab miččen-ni käskön, eskai kaikid penemban-ki, i ninga opendab, händast kucuškatas kaikid penembaks taivhan valdkundas.
No se, kudamb eläb käskišton mödhe i ninga opendab, kucuškatas taivhan valdkundas kaikid surembaks. Minä sanun teile: ku tö et eläškakoi Jumalan tahton mödhe paremba mi käskištonopendajad i farisejad, ka et päzugoi taivhan valdkundaha.»

(Jézus) hegyi beszéd(e)

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 
Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 
Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 
Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. 
Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok!
Így üldözték előttetek a prófétákat is.
Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. 
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.
Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!
Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat.
Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. 
Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában.
Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. 
Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.”

Evangelii Ionnan mödhe
 (Vepsäks om kändnu: Nina Zaiceva – Forrás:  http://finugorbib.com/bible/vepsa/00_b_index_na.html)

Iisus i samarialaine naine

Iisus väzui matkas i ištuihe kaivonnoks. Oli keskpäiv, kudenz’ čas.
Üks’ samarialaine naine tuli amundamha vet. Iisus sanui hänele: «Anda minei joda.» Openikad oliba männuded lidnaha ostmaha sömäd.
Samarialaine naine sanui: «Sinä veď oled evrejalaine, ka kut sinä pakičed joda samarialaižel naižel?» Veď evrejalaižil ei ole nimiččid azjoid samarialaižidenke.
Iisus sanui naižele: «Ku tedaižid, midä Jumal andab lahjaks, i eľgendaižid, ken pakičeb sinai joda, ka pakičižid iče hänel, i hän andaiži sinei eläbad vet.»
Naine sanui: «Hüvä mez’, sinai ei ole astijad amunta vet, a kaiv om süvä. Kuspäi sinä eläbad vet otaižid? Jose sinä oled suremb meiden tatad Jakovad, kudamb andoi meile necen kaivon? Hän iče joi neciš kaivospäi vet, i sidä joiba hänen poigad i hänen živatad.»
Iisus sanui hänele: «Kaikuččele, ken job necidä vet, tuleb möst jomannäľg, no sille, ken job minai anttud vet, igäs ei tule jomannäľgäd. Siš vedespäi, mittušt minä andan, tegese hänes purde, miččespäi vodaškandeb igähižen elon vezi.»
Naine sanui: «Hüvä mez’, anda minei necidä vet, miše minei enamba ei tuliži jomannäľgäd, i ei tarbiž kävuda tänna amundamha vet.»
Iisus sanui hänele: «Mäne kucmaha ičeiž mužikad-ki tänna.»
«Minai ei ole mužikad» – naine sanui.
Iisus sanui: «Oikti pagižid: sinai ei ole mužikad. Viž mužikad sinai oli jo, i se, kenenke nügüď eläd, ei ole sinun mužik. Täs sinä pagižid toden.»
Naine sanui: «Hüvä mez’, minä homaičen, miše sinä oled Jumalan sanankandai. Meiden tatad oma kumardanus Jumalale necil mägel, a tö, evrejalaižed, sanut, miše se taho, kus tarbiž kumartas, om Jerusalimas.»
Iisus sanui: «Usko minei, naine: tuleb aig, konz tö et kumardagoiš Tatale et necil mägel, dai et Jerusalimas-ki. Tö kumardatoiš sille, kudambad et tuntkoi, no mö kumardamoiš sille, kudamban tundem, sikš ku päzutand tuleb evrejalaižišpäi. Tuleb aig, se om-ki tulnu jo, konz kaik todesižed kumardelijad zavodiba kumardeldas Tatale henges i todes. Mugoižid kumardelijoid Tat ecib-ki ičeleze. Jumal om heng, i sikš nenile, ked hänele kumardasoiš, tarbiž kumartas henges i todes.»
Naine sanui: «Ka minä tedan, miše Messia tuleb. Messia nece om Hristos. Ku hän tuleb, ka avaidab meile kaiken.»
Iisus sanui: «Minä olen se, minä, kudamb pagižen tägä sinunke.»

Evangélium János szerint
(A Szent István Társulat új fordítású Bibliájának szövege)

Jézus és a szamáriai asszony

Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. 

Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. 

A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal. 

Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” 

„Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” 

Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” 

Erre az asszony kérte:

„Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” 

Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” 

„Nincs férjem” – felelte az asszony.

Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” 

„Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” 

„Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 

Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, és amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” 

Jézus erre kijelentette:

„Én vagyok az, aki veled beszélek.”

Iisus armahtab grähkhišt akad

Iisus mäni Voipunmägele. Aigoiš homendesel Iisus möst tuli pühäkodihe.
Hänenno kerazihe äi rahvast, i hän ištuihe i openzi heid.
Siloi käskištonopendajad i farisejad toiba hänennoks akan, kudamb tabatihe, konz hän magazi verhan mužikanke. Hö seižutiba händast keskele i sanuiba Iisusale:
«Opendai, nece ak tabatihe, konz hän magazi verhan mužikanke. Moisei käski meile tacelta mugomihe kivil surmhasai. Midä sinä sanud?»
Hö pagižiba muga, miše kodvda Iisusad i miše mil-ni väritada händast.
No Iisus kumarzihe i kirjuti sormel maha kacmata heihe.
I ku hö hätken küzeliba händast, hän oigenzihe i sanui:
«Se teišpäi, ken om grähkätoi, ezmäine tackaha hänehe kivi.»
Hän kumarzihe möst i kirjutaškanzi maha.
Kulištades Iisusan sanad hö lähteškanziba toine toižen jäľghe, vanhembišpäi jäľgmäižehesai, sikš ku südäimes hö teziba, miše oma grähkhižed. Sinna jäi vaiše Iisus i keskel seižui ak.
Iisus lendi pän i ku ei nägištand nikeda, vaiše akan, ka küzui:
«Naine, kus oma sinun väritajad? Ei-ik niken sudind sindai?»
«Niken, hüvä mez’» – ak sanui.
Iisus sanui: «Minä-ki en sudiškande. Mäne, ala tege grähkid enambad.»
 

(Jézus megbocsát) a házasságtörő asszony(nak)

Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban.
A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá:
„Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték.
Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni.
Hát te mit mondasz?” 
Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. 
De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik:
„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”
Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. 
Ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. 
Jézus fölegyenesedett és megszólította:
„Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” 
„Senki, Uram” – felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”