A névszók alaktana

A névszók esetei

A vepsze nyelv egyetlen balti finn rokonánál sem alakult ki az eseteknek olyan kiterjedt és több ponton logikailag kiteljesedett rendszere, mint a vepszében. E tekintetben nagy a hasonlósága a magyar nyelvvel.
Ugyanakkor a balti finn nyelvészet hagyományait követve több esetnek a magyarétól némileg eltérő megnevezését használják.
A vepsze nyelvben négy úgy nevezett szintaktikai – azaz a mondatviszonyokból kikövetkeztethető – esetet különíthetünk el, ezek

• a nominativus (alanyeset),
• az accusativus (tárgyeset),
• a genitivus (birtokos eset) és
• a partitivus (részelő eset),

 
amelyek közül az alanyeset mind egyes, mind többes számban ragtalan, a nominativus (és az accusativus) többesének jele (-d), a többi toldalékolt esetben -i- többesjelet használnak.
Több finnségi leíró nyelvtan nem veszi fel külön a tárgyesetet, mivel az alakilag egyes számban a birtokos, többes számban pedig az alanyesettel vág egybe. Nyelvtörténetileg vizsgálva azonban létjogosult az accusativus, mindössze arról van szó, hogy eredeti ragja olyan hangfejlődésen ment keresztül, amelynek eredményeképpen a mai alaktani helyzet kialakulhatott.
A vepsze nyelv érdekessége a magyar és a legtöbb indoeurópai nyelv beszélője számára, hogy a szintaktikai esetek között nem található meg alaktanilag független esetként a dativus (részes eset), amelynek nyelvtani kifejezésére a vepsze az egyik hová? kérdésre válaszoló helyhatározós esetet használja.
 
A vepsze esetek száma a legnagyobb a helyhatározós esetek körében. A finnugor nyelvekre jellemző módon ennek logikai keretet az irányhármasság ad, azaz a megfelelő alakok a honnan? hol? hová? kérdésre válaszolnak. Míg azonban a balti finn nyelvek zöme az ennek megfelelő eseteket öt-hat ragos alakba tömöríti, a vepsze nyelv a legteljesebb rendszert használja, igaz többször is egy alapraggal kifejezett eset továbbtoldalékolásával. A létrejött ragkombinációk azonban ma már teljes értékű önálló toldalékként rögzülnek a nyelvtudat számára.
Ennek eredményeképpen az irányhármasság teljes rendszerében kialakult a hármas (belső, felületi, közelségi) helymeghatározás teljes rendszere is, azaz a vepsze határozós eset ebben a tekintetben úgy nevezett 3X3-as rendszer, azaz a helyhatározós esetek

• az elativus (miből?),
• az inessivus (miben?),
• az illativus (mibe?)
• az ablativus (miről?),
• az adessivus (min?),
• az allativus (mire?),
• az egressivus (mitől?),
• az adessivus approximativus (minél?) és
• az allativus approximativus (mihez?).

 
Sőt a vepsze helyhatározós esetek körében van egy további sajátos – egymással ugyancsak logikai kapcsolatba rendszereződő – hármasság. Ez a határozói hármas a valóságos vagy képletes mozgást és mozgatást jelentő állítmányi rész alkotóeleme. Kifejezheti a „haladási közeg” közvetítői helyviszonyát, illetve a haladó közelítő és elérési helyviszonyát is, fajtái

• a prolativus (minek útján?),
• az aditivus (minek irányába?) és
• a terminativus (meddig?).

 
(Az aditivus és a terminativus ragpárjai nem tetszőlegesen valamennyi főnév toldalékaként egyszerre jelenhetnek meg, szerepük vagylagos.
A „térben konkrétabb” jelentésű főnevekhez általában az egyik, a „térben tágabb” jelentésű főnevekhez általában a másik járul.)
 
Az eddig felsorolt 16 esethez 4 további eset társul. Ezek

• a comitativus-instrumentalis (-val,-vel),
• az abessivus (-talanul,-telenül),
• a translativus (-vá,-vé) és

• az essivus (-ként).

A névszók ragozása

Az egyben a szótári alakot adó alanyesetet követően a többi egyes számú esetben a vepsze nyelv az úgynevezett 1-es szótövet (a szótári alakot) ragozza (a partitivus és az illativus, illetve az utóbbiból származtathatók eseteiben egyes meghatározott szavaknál az úgy nevezett „rövid” szótövet). A többes szám alany (és tárgy-)esetében a többesjel még az 1-es szótőre kapcsolódik. A többes szám valamennyi ragozott esetében a szócikk szerinti 2-es számú tőre tapad az -i- többesjel, majd a megfelelő rag.
 
A legtisztább agglutináció szabályai szerint a teljes ragrendszer változatlan formában – pontosabban néhány esetnél apró hangzóbeli változással – jelenik meg az egyes és a többes számban.
 
A névszó a mondattani szerepei szerint az egyes viszonyokban a következő ragokat használja:
 
Szintaktikai viszony

 
 
Helyhatározós viszony

 
 
Egyéb viszony

 
Az egyes toldalékok tőhasználata szerinti csoportosítás:

 
A hebo ’ló’ és a mec ’erdő’ szavak ragozási példasora:

A főnevek sajátosságai

A vepsze főnév tulajdonságai minden tekintetben megegyeznek a magyaréval. A főnévnek a vepszében sincs sem neme, sem élő és élettelen közötti megkülönböztetése, sem osztályokba sorolhatósága. Száma lehet egyes és többes.
A vepsze nyelv a magyarnál szigorúbb abban a tekintetben, hogy több főnév esetében (pl. tulajdonnév, anyagnév, általános fogalom megnevezése stb.) csak az egyes számú tőváltozatot ismeri. (Alakilag ezek esetében is létrehozható a többes számú forma, ám annak tényleges nyelvhasználatba illesztése elképzelhetetlen.)
A magyartól eltérően – és az indoeurópai mintához hasonlóan – számos vepsze főnév kizárólag többes számban használatos. Ilyenek lehetnek pl. a sok apró elemből álló, illetve a páros szerkezetű dolgok nevei, az ismétlődő cselekvést, történést kifejező fogalmak stb. Ezeknek a főneveknek az esetében az egyes számú formákat nem lehet létrehozni.
A vepsze nyelv különösen kedveli ezt az úgy nevezett plurale tantum formát. A lehetséges szóösszetételeket is számbavéve jóval száz fölött van a számuk. Például:
 
aganod ’korpa’ – muiktad ’sóska’ – sormikod ’kesztyű’ – aplodid ’taps’ – mujamed ’csáp’ – sugased ’sörte’ – astjad ’edény’ – murdod ’szemét’ – suičed ’kantár’
atavod ’tarló’ –             ohjased ’gyeplő’ – suksed ’síléc’ – čirikod ’csalán’ – paginad ’mendemonda’ – šahlod ’kopoltyú’ – dengad ’pénz’ – pihthed ’harapófogó’
šahmatad ’sakk’ – habinod ’bajusz’ – pordhad ’lépcső’ – štanad ’nadrág’ – hagod ’rőzse’ – rahtod ’túró’ – štargud ’korcsolya’ – hardjod ’váll’                
Raštvad ’karácsony’ – taimned ’palánta’ – hibused ’haj’ – raudad ’olló’ – tukad ’haj’ – kaglused ’nyaklánc’ – runged ’pelyva’ – valatused ’keresztelő’
kazvatajad ’szülők’ – ruzud ’limlom’ – valdmad ’kikötő’ – kengäd ’cipő’ – sadeged            ’csapadék’ – vanhembad ’szülők’ – kindred ’ikra’ – sanad ’beszéd’
veskad             ’mérleg’ – makaronad ’makaróni’ – sobad ’öltözet’ – voibud ’verseny’
 
Előfordul, hogy ugyanaz a vepsze főnév a többes számú alakjával az egyes számú jelentéstől árnyalatában kisebb-nagyobb eltérésű jelentést hordoz. Például:
čas ’óra (időegység)’
časud ’óra (időmérő)’              

A melléknevek sajátosságai

Az önmagukban álló (nem jelzői szerepű) melléknevek ragozása teljesen azonos a főnevek ragozásával, a jelzői szerepű melléknevek esetében azonban a ragrendszer jóval hiányosabb, mivel a „származtatott” esetekben egyszerű és nem kombinált a rag.
Ilyenkor a jelzett főnév ragozása a teljes ragrendszer szerinti, a jelző szerepű melléknevek pedig csak azt az úgy nevezett ősi ragalakot veszik fel, amelyből a teljes ragrendszer adott ragja származtatható.
Az alanyeseten kívüli 19 ragozott eset ezen a módon ilyenkor alaktanilag gyakorlatban a felére csökken.
Az utóbbinak megfelelő jelzőegyeztetési módot az alábbi példák mutatják:
 
elativus (Plur.): (kirb) käbedo-i-š roz-i-š-päi  ’(csokor) piros rózsákból’
ablativus: tabatoma-l ristitu-l-päi (om jüged varastada)  ’jellemtelen embertől (nehéz elvárni)’
adessivus approximativus: kaikučče-n pu-n-no  ’minden fánál’  
prolativus: lühüda-d te-d-me  ’rövid úton’
comitativus: pagižlija-n ristitu-n-ke  ’közlékeny emberrel’
 
A vepsze nyelv a melléknév középfokát toldalékkal, felsőfokát pedig szerkezettel hozza létre.
A középfok jele, az -emb mindig mássalhangzóra kapcsolódik, ezért a szótári alaptövük szerint magánhangzóra végződő szavak végéről ilyenkor lemarad a tővégi magánhangzó.
A felsőfok körülírásához a középfok elé kapcsolt kaikiš szót használja a vepsze.
 

A számnevek sajátosságai

A 11 és 19 közötti tőszámnevek szerkezete: az egyes helyiérték szerinti szám neve + a tošt szócska + a tizes neve (12 = kaks’toštkümne).
A kerek tizesek 20 és 90 közötti szerkezete: a tíz hányszorosát kifejező szám neve + a tizes neve (20 = kaks’kümne). Azaz a két megoldás között csak a közbeékelt tošt szócska jelenti a különbséget, ami fokozott figyelmet kíván.
A 21 és 99 közötti nem kerek tőszámnevek szerkezete: a kerek tizes szám neve + az egyes helyiérték szerinti szám neve (21 = kaks’kümneüks’).
A kerek százasok, ezresek, milliósok stb. esetében a számnevet jelzős szerkezettel fejezzük ki. A hányszorost kifejező szám neve egyes szám nominativusban, a száz, az ezer és a millió neve egyes szám partitivusban áll. Ezeket a szerkezeteket nem írjuk egybe (200 = kaks’ sadad, 2000 = kaks’ tuhad).
A bizonyos számú élőlényt, dolgot kifejező alanyesetű szószerkezetben a tőszámnév után a főnév részelő esetben áll.
Amikor a főnév további, toldalékolt esetben áll, akkor a számnév ragozása mindenben megfelel a melléknévének. Például:
nominativus: koume neičed ’három lány’
genitivus: koumen neičen ’három lánynak a ...’
comitativus: koumen neičenke ’három lánnyal’
adessivus: koumal neičel ’három lányon’
ablativus: koumal neičelpäi ’három lányról’
 
Az összetett számnevek esetében a megfelelő eset ragját az összetétel valamennyi tagja felveszi. Például:
 

 
A számnevek további fajtái és alakjai a tőszámnévből képezhetőek megfelelő toldalékkal:
tőszámnév: koume ’három’
sorszámnév: koume-nz’  ’harmadik’
törtszámnév: koume-ndez ’harmad’
ismétlőszámnév: koum-ašti ’háromszor’
sorszámhatározó: koum-andeks ’harmadszor’
osztószámnév: koum-in ’hárman’
 
A vepsze – a magyarhoz hasonlóan – az első két sorszámnevet nem az előzőek szerint képzi. Ezek a rendhagyó sorszámnevek, azt követően a képzés szabályos:

A névmások

A vepsze névmások rendszere a legtöbb tekintetben hasonló a magyar nyelvéhez. Típusai is általában ugyanazok. Lényeges eltérés abban található, hogy érdemben nem beszélhetünk külön birtokos névmásról, annak kifejezésére ugyanis a vepszében a személyes névmás genitivusa hivatott.
Másfelől míg a magyar nyelv előtagokkal (se-, vala-, akár-, bár- stb.) állítja elő a névmás változatait, addig a vepszében ezt többször utótagokkal oldják meg, amelyek írásban kötőjellel kapcsolódnak a megfelelő tőhöz.
A ragozásukat illetően a névmások viselkedése a melléknevekéhez hasonló. Amennyiben önálló szerepűek, akkor a teljes névszói ragozás érvényes rájuk, amennyiben pedig jelzős szerkezetben szerepelnek, akkor az alapragos alakhasználat lép érvénybe. A vepsze névmások közül soknak rendhagyó a ragozása.

A személyes névmások:

Az egyes szám első és második személyű személyes névmás egy-egy rendhagyó alakját kivéve a személyes névmások ragozási rendszere teljesen szabályszerű.
A leggyakoriabb alakok:
 

 
Számos további eset toldalékával főleg akkor szerepel a személyes névmás, amikor névutós alakjával meghatározott esetet vonz, vagy bizonyos állandó igei vonzat kívánja az adott eset használatát:
 
üliči hänes (ines) ’rajta keresztül’
mända sinunnoks (allat approximativus) ’hozzád megy’
 
A vepsze nyelv a magázás/önözés keretében a többes szám második személyű alakot használja:
Tö ’Ön, Önök, Maga, Maguk’
 
A visszaható névmás:
Általánosan – bizonyos nyelvtani viszonyokban bármely személy mellett – használatos alakja: iče.
Az egyes személyek szerint ragozott – és annak megfelelő nyelvtani viszonyokban használatos alakok:
 

 
A vepszében a visszaható névmás – főleg a visszaható igék megléte miatt – nagyon korlátozott számú viszonyban fejezi csak ki az önmagára irányuló cselekvés helyzetét. Sokkal inkább a cselekvő egyedüllétének kifejezője.

Az egyéb névmások:

Fő jellemzőjük, hogy ebben a szócsoportban igen gyakran nagyon nehéz pontos határt húzni a névmási, egyéb névszói és határozószói szófajúság közé. Az ebbe a csoportba sorolható névmásfajták kivétel nélkül a melléknevekével azonos ragozási szabályoknak felelnek meg. Nincs alakbeli különbség a vepsze kérdő és vonatkozó névmások között (ez a magyar nyelvben is hasonló):
 
ken ’ki? aki’
mi ’mi? ami’
kus ’hol? ahol’
kuna ’hova? ahova’
kuspä ’honnan? ahonnan’
konz ’mikor? amikor’
kut ’hogyan? ahogyan’
kudamb’mely? amely’
mitte ’melyik? amelyik’
kuverz’  ’mennyi? amennyi’
 
Szoros kapcsolat figyelhető meg a kérdő/vonatkozó névmások és az alakjukból utótagok, olykor előtag segítségével képzett általános/határozatlan névmások, illetve tagadó formájuk között:

A határozószók

A határozószók szinte kivétel nélkül a névszókból származtatható szavak.
A határozóragokkal véglegesen rögzült szavak körében majdnem a teljes esetrendszer fellelhető.
     

• illativus: kohtha          ’szembe’
• inessivus: lujas           ’nagyon’
• elativus: laptaspäi ’oldalról’
• allativus: lähele ’közelbe’
• adessivus: keskel ’középen’
• ablativus: huralpäi ’balról’
• prolativus: tedme ’útközben’
• terminativus: edelepäi ’továbbá’
• instrumentalis: aiganke ’idővel’
• translativus: igäks ’örökké’

 
Az előzőeknek megfelelően az alapvető helyhatározószók körében tökéletesen kialakult a háromszoros rendszer.

                       
A melléknevekhez hasonlóan a határozószók egy része (a nem ragozott névszói eredetű vagy e tekintetben elhomályosult eredetű) is fokozható, ez esetben a toldalék: -emba. Például:
ahth-emba ’szorosabban’
al-emba ’lejjebb’
ed-emba ’távolabb’
harv-emba ’ritkábban’
hätk-emba ’tovább’
läh-emba ’közelebb’
möh-emba ’később’
tark-emba ’pontosabban’
 
Van a vepsze határozószóknak egy egészen különleges csoportja. Ennek tagjai olyan határozószók, amelyek kölcsönös névmási jelentéstartalmat, együttcselekvési jelentéstartalmat is hordoznak. Ezek közös toldaléka a -ti. Ilyen szavak:
jäľge-ti ’egymás után’
keske-ti ’egymás között’
oca-ti ’szemtől szembe’
pole-ti ’fele-fele’
rinda-ti ’sorban’
rista-ti ’keresztben’
seba-ti ’összeölelkezve’
vere-ti ’egymás mellett’